Bizonyára te is hallottad már a mondást: Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.
Ellen Langer a Harvard egyetem pszichológus professzora. Meggyőződése, hogy a test és a lélek egységet alkot, nem választható szét egymástól. Az első kutatás, amit ezzel kapcsolatban végzett, az „Óramutató járásával ellenkezően” tanulmány volt.
Idős, a 80-as éveik végén járó embereket költöztettek fiatalabb énjüket idéző környezetbe. 20 évvel korábbi stílusban és tárgyakkal berendezett villában helyezték el őket, ahol akkori rádió és tv műsorok szóltak, az újságokat a 20 évvel azelőttieknek megfelelő tartalommal töltötték meg. A szobában nem volt tükör, csak 20 évvel korábbi fotójuk, és olyan témákat vitattak meg, amelyek 20 évvel azelőtt történtek.
Mindössze 5 nap után a kutatók azt tapasztalták, hogy az idősek látása, a hallása, a memóriája javult, és még fiatalabbnak is néztek ki – mindezt azáltal, hogy „fejben” egy fiatalabb helyre kerültek.
Bizonyítást nyert, hogy bizonyos keretek közt annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat.
Ez az eredmény felveti a kérdést: vajon abban a folyamatban, amit ma öregedésnek ismerünk, és természetes folyamatnak tartjuk, mennyi a biológiai törvényszerűség, és mennyi a gondolkodásmód?
A nyugati társadalmakban az öregség a betegség és a leépülés szinonimája lett.
De tényleg pusztán az évek száma a felelős a kialakult állapotokért?
Sok kutató kételkedik ebben. Egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy a negatív változások sokkal inkább az életmóddal, mint az életkorral magyarázhatók.
Az átlagember az iskolai testnevelésórán sportolt utoljára. Egyre kisebb azok aránya, akik nehéz fizikai munkát végeznek. Az autó, a tömegközlekedés mentesít a gyaloglástól, a helyváltoztatással kapcsolatos erőfeszítéstől.
Az ételeinkért nem magunk dolgozunk meg. Az egy dolog, hogy nem magunk termeljük, de sokan már arra a minimális erőfeszítésre sem hajlandók, hogy saját maguk készítsék el. Fogalmunk nincs róla, mit is eszünk valójában. Egész generációk szoktak le a vízivásról, és szoktak rá olyan italokra, amelyek szó szerint kiszárítják a szervezetet.
Modern korunk életvitele következtében az úgynevezett időskori betegségek egyre fiatalabb korban jelentkeznek.
Az agy öregedése
Az átlagember nem csak a sportolással hagy fel az utolsó iskolai napján, hanem a tanulással és az olvasással is.
Amit nem használnak, az elsorvad. Így a memória, az agy különféle területei is. Erről bővebben a Memóriád védelmében című bejegyzésben olvashatsz.
Az öregedésnek, az öregségnek az életmóddal kapcsolatos összefüggéseiről már sokat tudunk. Egyre többen fordulnak az egészséges életmód felé, hogy megelőzzék az időskori leépülést.
Van itt azonban valami, ami kevéssé, vagy inkább egyáltalán nem része a közbeszédnek.
Öregség, mint társadalmi szerep
Az öregedésről alkotott nézetek összessége sztereotípiákká és szerepelképzeléssé áll össze, amit folyamatosan szinte mindenki elsajátít. Már a gyerekek látják, hogyan viselkednek az öregek, illetve, hogy miként bánnak velük.
Még nem volt olyan régen, amikor az öregeket nagy becsben tartották. Tisztelték a tapasztalataikat, kikérték a véleményüket a kisebb-nagyobb közösségekben. Így az idős emberek fontosnak, hasznosnak érezték magukat.
Ma sajnos nagyon más a helyzet.
Az időseket értéktelennek, tehernek, ostobának, gyengének, tehetetlennek tartja a társadalom, akiket támogatni, segíteni kell.
Még a családjukban, szűk baráti körükben is gyakran megkapják, hogy ők ezt vagy azt koruknál fogva nem érthetik, nem tehetik.
Az ilyen elvárás pedig óhatatlanul visszahat az egyénre.
Előbb vagy utóbb úgy kezd viselkedni, hogy megfeleljen ennek a mások által róla alkotott képnek.
Ennek tipikus példája, amikor elkezdenek az „életkoruknak megfelelően” öltözködni, szürkét, feketét hordani, vagy akár teljesen elhanyagolni magukat.
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy amikor nyugdíjba mennek, nem csak az alkotó, értékteremtő munkából szorulnak ki, hanem drasztikusan leépülnek a szociális kapcsolataik is, hiszen a kapcsolataik legalább 80 százaléka a munkájukhoz, a munkahelyükhöz kötődik.
Ahogy az emberek idősödnek, az öregedésre, mint közeledő, kikerülhetetlen szomorú végkifejletre gondolnak, és különféle nem kívánatos tulajdonságaikat egyre inkább a korukkal kezdik magyarázni, mert ezt a kézenfekvő értelmezést sugallják a sztereotípiák.
Azaz, az emberek a megjelenő különféle tévesztéseket, hibázásokat, testi tüneteket hajlamosak az öregedés számlájára írni, s így folyamatosan "bebeszélik" maguknak az öregedést, kezdik felvenni az öregember szerepét.
A tétlenségbe, passzivitásba szorult idős emberek állapota valóban romlik, és gyakran alakul ki tanult tehetetlenség is.
Az agynak, az izomzatnak folyamatos terhelésre van szüksége. Ha ez elmarad, óhatatlanul bekövetkezik a leépülés. De nem kell ezen az úton végigmenni, bármikor meg lehet fordulni.
Jelentkezz a következő eseményre és ismerkedj azzal a módszerrel, ami segít neked végrehajtani ezt a fordulatot.
Hozzászólások
A saját meggyőződéseink és a külső programozás legalább annyit ártanak, mint a rosszul megválasztott étrend.
A felelősségvállalás itt is sokat segít. Ha nem keresek magyarázatot arra, miért rontottam el valamit, miért felejtettem el valamit, hanem tudomásul veszem, hogy ez van. Az is sokat segít, ha nem hasonlítjuk össze magunkat az erejük teljében lévőkkel (és senki mással). Sem a kinézetünkben, sem a teljesítményükben, sem a gyorsaságukban.
Soha nem foglalkoztam a korommal, most is úgy gondolom, nem érzem magam annyi idôsnek amennyit az évszámok mutatnak.
Én ezt a magam kárán tanultam meg. Gyakran látom másoknál is, hogy akinek nincs ideje megállni, azt az élet megállítja egy idő után, és az sosem kellemes.
Valóban szomorú.
De ha szinte egész életünket a mások elvárásainak való megfelelés határozza meg, miért lenne ez idős korban másként?
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.