2022. szeptember 06., kedd 19:37

Vasnővér

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)
Vasnővér FOTÓ: USA TRIATHLON

Buder nővér amerikai katolikus apáca.

Története egészen különleges. Egy pap tanácsolta neki, hogy kezdjen futni, mert ez a sport segít összehangolni a testet, a lelket és a szellemet. Ennek a mondatnak a hatására kezdett futni. 48 éves volt ekkor.

Hiába ért el sikereket, a futást egy idő után unalmasnak találta, újabb kihívásokat keresett.

52 évesen állt először rajthoz egy triatlon versenyen.

Most 92 éves, 45-szörös Ironman.

Az Ironman táv: 3,86 kilométer úszás; 180,25 kilométer kerékpározás; majd egy maratoni futás (42,195 kilométer), mindez megszakítás nélkül. A teljesítésre legtöbbször 16 vagy 17 óra áll rendelkezésre. Aki szintidőn belül éri el a célkaput, Ironmannek, vagyis Vasembernek nevezheti magát. Ez a kőkemény kihívás nem csak a fiatalok kiváltsága, vannak idős emberek is, akik sorra döntögetik meg egymás vagy saját maguk rekordjait.  Közéjük tartozik az Iron Nun azaz Vasnővér becenéven elhíresült apáca is.

Amikor nyolcvankét éves volt, a Subaru Ironman Canadát sikeresen megcsinálta, ezzel ő lett a világ legidősebb embere, aki teljesíteni tudott egy teljes távú Ironmant.

„Az életem során rengeteg dolgot megtanultam, többek között azt is, hogy a sportban nem annyi idős vagy, amennyi a papírjaidon szerepel. Amennyiben megfelelően felkészültél, koncentrálsz és összpontosítasz egy IRONMAN során, akkor épp annyi az életkorod, amennyinek érzed magad!”

Iron Nun sohasem csak a saját örömére sportolt, minden egyes verseny alkalmával jótékony célokra gyűjtött jelentősebb összegeket. Emlékeit és tapasztalatait összegyűjtötte, ezeket nyolcvanéves korában könyv formájában kiadta.

2016-ban a Nike reklámarca lett.

„Nincs edzéstervem, mert mindig ahhoz igazítom az edzéseimet, hogy mennyire érek rá és milyen az időjárás – mesélte egy interjúban Buder nővér.

Reggel a templomba általában futva megyek, aztán a következő helyszínre is. Gyakran járok a börtönökbe az elítéltekhez, oda vagy futok vagy kerékpárral megyek, általában napi hatvan-hetven kilométer kerékpározás jön össze.

Van a közelemben egy tó, ott szoktam biciklizni és ott is úszom, a természet mindig megszabja, hogy éppen melyik sportágat űzzem.”

Buder nővért nemcsak a Nike tartja nagyon inspirálónak, de mindenki, aki csak egyszer is hallott róla.

„Én, inspiráló?! Nem tudom, miért vannak úgy oda. Én csak egy apró öregasszony vagyok, aki teszi a dolgát. Ennyi az egész…”

Az egész triatlonban számára az a legnehezebb, hogyan kezelje a népszerűséget. Folyton csipog a telefonja és jelez a számítógépe, állandóan interjút kérnek tőle.

„Ha valamit, hát ezt nem tudom megszokni. Az, hogy az ember örökké elérhető, nagyon fárasztó ám.”

A sikerhez vezető utat úgy magyarázza, hogy először van az álom, abból fejlődik ki a vágy, aztán abból lesz az elszántság, amiből kialakul a fegyelem, legvégül pedig megjelenik a végső elhatározás arra vonatkozóan, hogy meg mered csinálni azt, amit megálmodtál.

„Sokszor volt olyan, hogy a kudarcaimra gondoltam… és arra, hogy nem értem el a kitűzött célt. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen kudarc az, ha nem próbálkozol, mert az erőfeszítésed önmagában is siker” – ez az egyik legfontosabb üzenete azoknak, akik példaképként tekintenek rá.

Forrás:

 

Megjelent: 474 alkalommal Utoljára frissítve: 2022. szeptember 06., kedd 19:45
×

Blog értesítések

Kérd a heti blogértesítőt, hogy biztosan ne maradj le a téged érdeklő bejegyzésekről.

Hetente egyszer, szombat reggel küldünk egy rövid összefoglalót a heti új blogbejegyzésekről. Így könnyen ki tudod választani a téged érdeklő témát, és a reggeli első kávéd kortyolgatása közben már el is olvashatod.

A kitöltés előtt olvasd el az adatkezelési tájékoztatót!

+36 12 1234567

Hozzászólások   

# Szabó Péterné 2022-09-07 19:43
Minden tiszteletem az övé! Az üzenete mindenki számára elgondolkodtató.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szegvári Katalin 2022-09-25 22:15
Szeretnék én is ilyen ügyes és kitartó lenni ebben a korban. A legmélyebb tiszteletem az övé. Példaértékû!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Elérhetőségek