1960. Róma, olimpiai játékok. Az első olimpia, amit közvetített a televízió.
Így kis túlzással az egész világ csodálta, ahogy egy amerikai atlétanő Wilma Rudolph sporttörténelmet ír.
3 számban indult: 100 és 200 m-es síkfutásban, valamint a 4*100-as váltóban. Mindhárom számban aranyérmet nyert.
Ő volt az első amerikai nő, aki 3 aranyérmet nyert egyetlen olimpián.
Wilma Glodean Rudolph 1940. június 23-án született Tennessee állam Clarksville nevű városában.
Pontosabban a külvárosban, egy 22 gyerekes fekete család huszadik gyermekeként. Ez nem az az életkezdés, ami előrevetíti a sikert.
Ráadásul koraszülöttként jött a világra. Az orvosok abban sem voltak biztosak, hogy életben marad és fel fog nőni.
A kis Wilma életben maradt. Élete első éveiben átesett több súlyos gyermekbetegségen, ami akkoriban gyakran végződött halállal. De ő mindegyikből felépült.
4 évesen 1944-ben őt is elérte a gyermekbénulás járvány. Az orvos azt mondta, nem fog tudni többé járni.
Az édesanyja ezt nem fogadta el. Testvérei segítségével naponta órákig masszírozták a kislány béna bal lábát. A család minden áldozatot vállalt. Hetente kétszer hordták Wilmát a 80 km-re lévő kórházba rehabilitációs kezelésre. Az akkor még érvényben lévő szegregációs törvények miatt a helyi kórház nem vállalta a kezelését.
Évekig tartott, amíg újra megtanult járni. 12 éves korában még állandó társa volt a lábmerevítő. Megtanulta nem meghallani a gúnyolódásokat, amiket a kortársaitól zsebelt be. És szert tett még egy képességre. Amíg mozdulatlanságra volt ítélve, megtanult álmodozni. Arról álmodott, hogy futni tud.
Ahogy a járását segítő merevítőt végleg letehette, kosarazni kezdett, és hamarosan ő lett az iskolai kosárlabda csapat sztárja. A rendkívül gyors és robbanékony lányt innen csábította át az atlétikai edzésekre az Tennessee Egyetem edzője.
Így a szegregált iskolába járó lány 14 éves korától az egyetemi csapattal készülhetett.
Eredményei egyre javultak, az országos ifjúsági bajnokságokon sorra aratta a győzelmeket, s alig 16 évesen ő lett a legfiatalabb tagja a melbourne-i olimpiára utazó atlétikai válogatottnak. A 4x400-as váltóval bronzérmet szerzett, és hősként tért haza Cralksville-be.
Mindössze 4 évvel azután, hogy a járását segítő merevítő lekerült a lábáról, és 2 évvel azután, hogy megkezdte az atlétikai edzéseket.
Hazatérte után az egyetemen megkezdte pedagógiai tanulmányait, miközben keményen készült a következő, 1960-as olimpiára.
A felkészülésben jókora hátrányt okozott, hogy Wilma teherbe esett első lányával, az 1958-ban született Yolandával. A baba gondozását Wilma családja vállalta, a lány pedig külön engedéllyel folytathatta az edzéseket. Anyákat ugyanis akkoriban nem vettek fel a sportcsapatba.
1959-ben, a hosszú kihagyás ellenére Wilma már olyan jó formában volt, hogy a Pánamerikai Játékokon a 4x100 méteres váltóban aranyérmet, 100 méteren pedig ezüstérmet nyert Chicagóban. Száz méteren ezenkívül egyetemi bajnoki címet szerzett, amit négy éven át képes volt megvédeni.
Az 1960-as olimpián Rómában pedig történelmet írt, megszületett a Fekete Gazella.
Győzelme tiszteletére szülővárosában ünnepséget rendeztek, amelyen Wilma csak akkor volt hajlandó részt venni, ha fehérek és feketék együtt ünnepelhetnek. Ez volt az első nem szegregált esemény Clarksville város történetében. Népszerűségét ezután arra használta, hogy elszántan küzdjön mindenféle megkülönböztetés ellen. 3 évvel később elérte, hogy Clarksville-ben mindenütt elvegyülhettek a különböző bőrszínű emberek egymással.
Miután a diplomáját megszerezte, visszavonult az aktív sporttól, és tanítani kezdett.
Nem szakadt el teljesen a sporttól. Edzőként foglalkozott fiatal atlétákkal, és országszerte előadásokat tartott, fiataloknak indított szövetségi sportprogramokat népszerűsített.
Később írni kezdett, és tv kommentátorként is dolgozott. 1977-ben megírta önéletrajzi könyvét Wilma címmel. Ennek alapján könyvek, képregények és filmek születtek az életéről.
Kénytelen is volt dolgozni, mert pályafutása a szigorúan amatőr korszakra esett, amikor az olimpiai győzelemmel csak a dicsőség járt, pénz nem.
1982-ben létrehozott egy alapítványt mozgássérült gyerekek javára, és a mozgássérültek sportjának követeként utazott a világban.
Fájdalmasan korán, 1994. november 12-én rákban meghalt.
Mindössze 54 éves volt ekkor.
Egész Amerika gyászolta. Clarksville-ben utcát neveztek el róla, másutt épületeket, arcát bélyegeken láthatták viszont, a június 23-át pedig Wilma Rudolph-napként ünneplik minden évben Tennessee-ben. Így emlékeznek a nőre, aki sok ezer reményvesztett nőnek, hátrányos helyzetből indulónak mutatta meg a sikerhez vezető utat.
Hitvallása ez volt: "Győzni csodálatos dolog, de ha tényleg el akarsz érni valamit az életben, meg kell tanulnod veszíteni is. Senki sem marad veretlen, de ha egy súlyos vereség után ismét képes vagy győzni, igazi bajnok leszel."
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.